Nemzeti Tehetség Program

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program komplex tehetséggondozó program megvalósítására 2017-ben és 2018-ban is egy-egy tanévre szóló támogatást ítélt meg iskolánk számára. Mindkét pályázat keretében vállalkozói készségek fejlesztését valósítottuk meg diákvállalkozások alapításával és működtetésével.

Bővebben: Nemzeti Tehetség Program

Diákvállalkozás

A Diákvállalkozások 2018.évi karácsonyi vásárán a legjobb “Marketing és sales” iskolánk “Gift shop 23 Rt” diákvállalkozása. Az NTP programban résztvevő diákok a 9.A tanulói:

Takács Evelyn, Födesi Fruzsina, Kozma Virág, Szakács Noémi

                                

Felvételi információk

Az írásbeli értékelő lapok átvétele január 28. 7.30-13.00 és 15.30-18 óra között. 

A szóbeli felvételi időpontja március 4. A beosztásról itt kapnak február végén tájékoztatást. 

A szóbeli felvételire felkészítő foglalkozások időpontja: február 6.; 13.; 20. Mindhárom napon 15.30-17.15 között többféle felkészítést is tartunk.

Beszámoló a SCIENCE CAMP rendezvényről

2018. október 28., és november 4. között a Budapesti Science Camp-en vettünk részt.

Itt különböző nemzetiségű diákokkal 5 fős csapatokat alkotva egy megadott téma szerint létre kellett hozni egy startup céget. Minden nap meghallgathattunk 2 izgalmas előadást különböző vállalkozások alkalmazottjaitól. Szerencsére nagyon jó csapatot tudtunk alkotni a többiekkel, ezért sikerült elhozni a második helyezést. Nagy élmény volt számunkra ez a hét, sok mindent tanulhattunk és értékes kapcsolatokat kötöttünk. 

Gerber Gréta , Trummer Lilian, 11.B

Felvételi verseny a nyolcadikosoknak!

2019 január 9-én 15.30-kor felvételi versenyt tartunk nyolcadikosoknak. Egy 45 perces magyar, majd egy 45 perces matematika feladatlapot kell megoldani. Azoknak akik hozzánk járnak előkészítőre, nem kell külön jelentkezni, de aki csak ezen szeretne részt venni, kérjük az iskolatitkar.keletiszg(kukac)gmail.com címre írt levélben jelezze részvételi szándékát. Január 16-án 15.15-kor eredményhirdetés majd 15.30-tól feladatmegbeszélés.